Szörnyűlködve olvastam tegnap reggel a hírt, miszerint a kaposvári egyetem rektora utasításban szabályozta az egyetem hallgatóinak öltözködését, megjelenését. 

Felháborító, hogy mi megy a XXI. században. Ide jutott a Hoffmann-Orbán páros által szétrombolt felsőoktatási rendszer, hogy bármit meg lehet tenni, bármit elő lehet írni ebben a diktatúrában. Mintha visszamentünk volna a középkorba, jó hogy nem vezetik be a köpenyt az általános iskolától az egyetemekig. Ezek után már nem lennék meglepve, ha a következő lépés az lenne, ha megjelennének a Nezmzeti Varrodák Egyetemistáknak és minden reggel a kapuknál ellenőriznék, hogy betartják-e a hallgatók a Nagy Nemzeti Dresscode-ot.

Viccet félretéve, észbontó és felháborító, mit meg nem mernek tenni. Kíváncsi lennék a „túlzott parfüm” és az „erős smink” kifejezések adekvát definíciójára, valamint ennek megsértése esetén alkalmazandó jogkövetkezményekre. Mert hogy a rektor nevével fémjelzett szabályzat záró rendelkezése ezzel fenyeget. Az előírt parfüm gyártását már elkezdte e Fidesz-közeli cég? 

Mikor ezeket a sorokat írom, a diákok meztelenül tiltakoznak a rektor szabályzata ellen. A fiatal nemzedéket újra, már sokadik alkalommal sikerült a rendszer ellen hangolni. Nem is értem, hogy ezt miért nem gondolták végig. Ami történt az lebutítás, uniformizálás, a személyes szabadság korlátozása. ami ellen kötelező lázadni. Vagy csak kigúnyolni. Ez történik most is. Mélységesen egyetértek velük és lélekben a demonstráló diákokkal vagyok. 

Remélem elég hangos lesz ez a megmozdulás ahhoz, hogy a rektor visszavonja eszméletlen szabályait. Erre már a Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is felszólította Szávai Ferenc rektor-főpapot.

De ha nem jön meg a józan esze rektor Úrnak, akkor javasolnék egy dresscode-ot a kormányban is és kíváncsi lennék, Hoffmann Rózsa milyen parfümöt használ, és erősen sminkeli-e magát...

A bejegyzés trackback címe:

https://buzasanna.blog.hu/api/trackback/id/tr825551029

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.04. 12:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Egyen ruha 2013.10.04. 10:52:34

A Kaposvári Egyetemen ezentúl csak megfelelő öltözetben jelenhetnek meg a hallgatók; a szabályzat - állítólag - kitér a lányok által hordható szoknya hosszától a fiúk ingének színén át a cipőkig szinte mindenre. A sajtó megdöbbenve ír az egyetemi rende...

Trackback: Celeb retro: Csapó Virág 2013.10.04. 10:30:16

Meztelenül demonstráltak a Kaposvári Egyetem hallgatói, így tiltakozva a rektor dress code-ja ellen, ettől hangos most a net. Meztelen az óraadó tanár is, a Barátok Köztből is ismert Csapó Virág. A hajtás után természetesen megnézhetitek az akcióról ké...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.10.04. 11:03:02

EZ a cikk most komoly?

Atyaúristen....

Kiscsillag, ha diktatúra lenne, hidd el, nem írhatnál ilyen baromságokat, és nem mosolyognál olyan szépen a profilképeden.

Mi köze van Orbánnak ehhez?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.04. 11:07:50

"ebben a diktatúrában"

Ez lerontja a cikket, ugyanis nincs diktatúra.

Flúgatlan 2013.10.04. 11:10:14

Hülyeség az ilyen dresscode, de ennyire nem kéne túllihegni. Nincs ennek az idióta ötletnek kormányoldali támogatása, kár ezért is a kormányt szidni. Azt másért lehet, de ezért miért lenne felelős?

Az meg komoly, hogy a diákok az "utcán meztelenül" tiltakoznak? Nem olvastál valamit félre? Szerintem igen.

Archenemy 2013.10.04. 11:12:35

Igen, szerintem sincs sose egy egyetemen se dresszkód, csak az elmaradt magyar mutyisztánban.

Pl. ha arra keresek, hogy "dress code in university" akkor nulla találatot ad a google.

Ja vájá vájá mégse. Azé' akad itt pár ilyen elmaradott egyetem mégis.

Abendsen 2013.10.04. 11:13:10

"Szörnyűlködve olvastam tegnap reggel a hírt, miszerint a kaposvári egyetem rektora utasításban szabályozta az egyetem hallgatóinak öltözködését, megjelenését."

Itt megálltam az olvasásban. Túl van lihegve ez a baromság.

"Az egyetemhez méltó hallgatói férfiviseletbe ezután nem fér bele a rövidnadrág – vizsgán pedig csak a sötét öltöny, világos ing, sötét öv és zárt cipő elfogadható. A nők csak szolid felsőben és blúzban jelenhetnek meg, nadrággal vagy szoknyával kombinálva. Vizsgán elegáns kosztümöt húzhatnak, harisnya és zárt cipő kötelező, ez alól csak a nyári meleg adhat felmentést.

Október 1-jétől a pánt nélküli ruhának, a túl rövid szoknyának, a strandpapucsnak, az erős sminknek, illetve a kirívó kiegészítőknek éppúgy nincs helyük, mint az ápolatlan körömnek és az elhanyagolt hajnak."

Erre adják elő egyesek a hattyú halálát? Tényleg?

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.04. 11:16:37

Amihez ezek nyúlnak, csak a balhé, a káosz, a korrupció, a simli.

Újabb frontot nyitott a kis szarházi, eddig barátaink voltak a horvátok.
Amikor az OMW "okoskodott" nálunk, hű de ideges volt. Micsoda pofátlanság "javaslatokat" tenni a horvát kormánynak.

Az Orbán bandának mennie kell, még van egérút!

felcsutisuttyo 2013.10.04. 11:17:02

EZ KÉREM A NEMZETI SZAR. Már midenűtt kiöntött a Nemzeti szar...a Nemzti Szervezett Bűnözök Kormánya szarja. Már közel van a "MERÜLÉS" de ezt már nem tűrik az emberek... Nem akarnak megfulladni.. ezért a Nemzeti Szart kisöprik az országból ( pláne ha 2014 es választást is elcsalják!!!!!!!, amire készülnek)
NA, AZT MERÜLÉST NEM FOGJUK TŰRNI!!

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.10.04. 11:20:01

Ha azok a tróger fiatalok emberhez méltóan meg tudnának jelenni, akkor nem kéne dress code.
De mivel kurváknak meg hajléktalanoknak öltöznek, pedig nincs is itt a farsang, hát muszáj rendet rakni.
"Külföldön" talán azért nincs dress code, mert alapból nomrálisan öltöznek fel a hallgatók, és nem ápolatlanok.

Lehet sírni, de majd ha normáis munkahelyed lesz, akkor rájössz, hogy vannak ennél szigorúbb öltözködési szabályok, sőt, elárulom - minő borzalom! - vannak munkahelyek, ahol EGYENRUHÁT kell viselni!

nnnnnnnn 2013.10.04. 11:26:57

na, úgylátom megkapták a megrendelést, mert ez már a harmadik blog. hétvégéig még lesz vagy 10 ballibernyákos vernyákolás. szerencsére a kutyát se érdekli.

Archenemy 2013.10.04. 11:28:20

@panaszmuki: ""Külföldön" talán azért nincs dress code, mert alapból nomrálisan öltöznek fel a hallgatók, és nem ápolatlanok."

Baromi sok helyen van "külföldön" is dresscode, csak akkor nem lehetne szidni a kormányt, ha ezt belátnánk.

A nevem Senki 2013.10.04. 11:29:09

Kedves Anna. Kérem mielőbb elégítesse ki magát valakivel szexuálisan.

Nemzeti Dohányos 2013.10.04. 11:29:27

@panaszmuki: A munkahely fizet. Az egyetemért meg lassan a diákok többsége fizet. Amúgy is ennek a dress codenak semmi értelme. Senki sose nem tudott egy értelmes indokot felhozni, csak egysejtűknek való "mer ez így van", "ez az illem", és hasonló hülyeségek. Egy szaros kaposvári egyetem főleg nem fog ilyen baromságot senkire se rákényszeríteni.

Mérnork 2013.10.04. 11:32:13

A sok agyhalott írja mán be a gugliba, hogy "dresscode university", aztán csodálkozzon el, hogy hány találatot kap neves nyeu.-i meg amcsi egyetemekről. De gondolom ott is a zorbán rendelte el...;-)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.10.04. 11:33:48

Szerintem hasznos dolog ez. Legalábbis remélem, hogy az oktatóknak is kötelező lesz a sötét ruha...

És az ápolatlan haj is... undorító... az előbb is bejött ide valaki, olyan ocsmány zsíros haja volt... egyébként egy oktató.

Mérnork 2013.10.04. 11:34:12

@Mérnork:
Viszont Annácskát sunáznám.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.10.04. 11:35:31

Ja, egyébként igen, Oxfordban is vannak megjelenési szabályok:

"

Nincsenek többé határok az Oxfordi Egyetemen, ha öltözködésről van szó: az urak a jövőben már szoknyában, a hölgyek akár öltönyben is számot adhatnak tudásukról a vizsgákon.

A patinás egyetem azt követően változtatott dresszkódján, hogy aggályok merültek fel: azok sérthetik a transzszexuális hallgatókat - jelentette a brit sajtó a hét végén. Az új szabályoknak hála azonban a diákoknak nem kell többé a nemük szerint elvárt öltözékben megjelenniük a vizsgákon vagy egyéb hivatalos eseményeken.

A múlttá vált előírások kimondták, hogy az urak sötét öltönyt és zoknit, fekete cipőt és fehér mellényt kell, hogy viseljenek a fekete köpeny alatt. A hölgyeknél sötét szoknya vagy nadrág, fekete harisnya és cipő, fehér blúz volt előírva.

Az új dresszkód hamarosan - heteken belül - életbe lép. A meleg, leszbikus, biszexuális és transzszexuális diákokat képviselő szervezet szerint az öltözködési szabályok lazítása révén sok hallgató kevesebb stresszt szenved el majd a vizsgákon. A transzszexuálisoknak nem kell többé "rendesen" öltözniük, hogy nehogy megbüntessék őket - fejtegette a csoport egyik képviselője."

zobod 2013.10.04. 11:37:34

Anna drága, maga egy igényes nőnek tűnik a képen, erősen kétlem, hogy valaha is lett volna annyira igénytelen, hogy strandpapucsban menjen el vizsgázni, vagy egyáltalán ki az utcára. Nem az a szomorú, hogy van olyan egyetem ahol dress code-ot tesz közzé a rektor, hanem hogy vannak olyan egyetemisták, akik mindezt maguktól nem tudják. Egyetemistákról beszélünk, felnőtt emberekről, értelmiségről, nem pedig buta éretlen kamasz lázadókról.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.10.04. 11:38:28

@Nemzeti Dohányos:
Egyrész a BKV-ért is fizet az ember, mégis ki lehet zárni a mocskos ruházatút az utazásból. Az étteremben is fizet az ember, mégis sok helyről elküldik, ha nincs megfelelően felöltözve.

Másrészt senkire nem kéne rákényszeríteni semmit, ha apja-anyja megtanította volna nekik az elvárható viselkedés minimális szabályait, vagy nem igénytelenedtek volna el annyira, hogy össze lehessen keverni őket a hajléktalanok legápolatlanabb rétegével.

Tessék a szakadt koszos ruhában bulizni meg játszótérre járni, az egyetemre meg normálisan felöltözni. Olyan nagy kérés? Olyan nehéz dolog reggel megmosakodni, és egy normális ruhát felvenni?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.10.04. 11:39:34

@zobod:
"erősen kétlem, hogy valaha is lett volna annyira igénytelen, hogy strandpapucsban menjen el vizsgázni, vagy egyáltalán ki az utcára."

nem is ezt írta ő se. sőt az eredeti szövegben sem ezt kifogásolja a rektor... :)

parászta 2013.10.04. 11:39:45

Szomorú,hogy egy egyetemistának meg kell magyarázni,hogy mi fér bele a jó izlésbe.Ezt nevelte bele a szoci kultúra.Sajnos sehol sem tanitottak viselkedési normákat,a diszkóban meg nem ragadt rájuk más csak az ital és a drog.Ez a szocialista ifjuság nevelés végterméke-
Illő lenne már belátni,hogy az illem és jómodor nem úri passzió hanem a mindennapunk része. A Rektor Úrnak tökéletesen igaza van.Gratulálok.

veznaujjukarmosmaki (törölt) 2013.10.04. 11:40:04

Lehet itt egymásnak ugrani, meg bírálni a kaposvári rektor - egyébként valóban pongyola, pontatlanul megfogalmazott – előírásait, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy Csapó Virág oktató nyilatkozta szerint azért „vetemedett” erre, mert volt olyan elsőéves, aki 18 éves korára még nem tanulta meg, hogy bizonyos eseményeket (pl. egyetemi tanévnyitó ünnepély) az öltözékével is meg kell tisztelnie és nem illő strandpapucsban egyetemi polgárrá lenni.

efi 2013.10.04. 11:41:40

Dresscode, az. Légkondis irodában hűsölő konzervatív papák és nyanyák agyszüleménye.
A sok ráérő kommenter itt vinnyogna, ha neki is előírnák az öltönyt egész évben a melóhelyen és természetesen nyáron a 35 fokos irodában is.
Semmi értelme, nem a ruha teszi az embert, bár egyesek úgy látom azt hiszik.

Állítsuk meg a ......... 2013.10.04. 11:42:23

Ebből látszik, hogy a rektor nem sminkel, vagy de, csak azt otthon sutyiban.
Mint edgar hoover.

veznaujjukarmosmaki (törölt) 2013.10.04. 11:44:03

@Hoppácska: Nem vizsgázni ment strandpapucsban az ifjú, csak kezet fogni a rektorral, abból az alkalomból, hogy egyetemi polgárrá fogadja... :)

opati666 2013.10.04. 11:44:25

@$$$=$$$: "kutyát se érdekli"

Szerencsére azért van akit érdekel. Pl. téged, mert ahogy látom mindenhol megszólalsz te is...

Nemzeti Dohányos 2013.10.04. 11:45:26

@panaszmuki: Ennél azért ügyesebben kéne terelni. Rövidnadrág != koszos, mocskos ruha.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.04. 11:48:49

Egyéb a dresszkód csak vizsgákra, ünnepségekre vonatkozik vagy úgy általában?

Ha az előbbi, akkor nem gond, ez sok helyen szokás. Ha az utóbbi, akkor a rektor egy barom.

Jártam a Pázmányra, ami ugye katolikus egyetem, s ott is csak vizsgákra volt dresszkód, egyébként nem. S a vizsgákon se volt olyan szigorú, mint a kaposvári. Pl. öltöny helyett elég volt az ing és a hosszúnadrág. Magyarul: csak a rövidnadrágós, pólós öltözéket tiltották.

Muad\\\'Dib 2013.10.04. 11:49:25

@efi:
Biztos meg fog lepni, de bizony rengeteg cégnél van dress code...

nnnnnnnn 2013.10.04. 11:51:38

@opati666: basztatni a ballibeket, ez a szórakozásom.

IIsten 2013.10.04. 11:52:10

az én iskolámba az mszp -aminek gyurcsány ferenc is tagja, elnöke, ill. miniszterelnöke is volt- regnálása alatt vezették be a köpenyt!
he?

Nemzeti Dohányos 2013.10.04. 11:52:34

@polly graph: Nem is került ki erről az egyetemről egy fontos ember se. Oh wait..

notib 2013.10.04. 11:55:03

Azért annak is van valami diszkrét bája, hogy Deutch Tomika, a nemzet sötét barma, lebunkóz egy rektort...

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 11:56:11

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
"Mi köze van Orbánnak ehhez? "

Eszem megáll...tényleg nem tudod ?
Az egész rendszer Orvbánról (ért) szól 4
Ő , vagy valamelyik helytartója nevezi ki ezeket az embereket !

Hoffmanrózsa meg úgy néz ki , mint egy kiöregedett útszéli ribi...

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.10.04. 11:56:49

@notib: Az tényleg jó kérdés, hogy valóban ennyire suttyó, vagy azokat akarja csak meghódítani, akik ezekre a suttyóságokra buknak?

Lamerdog 2013.10.04. 11:57:08

Ilyen fiatalon a bukott baloldalhoz csatlakozni nem tűnik túl nagy ötletnek!
De szerencsére a fiatalok többsége már Jobbikos! :)

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 11:57:37

@IIsten:
"az én iskolámba az mszp -aminek gyurcsány ferenc is tagja, elnöke, ill. miniszterelnöke is volt- regnálása alatt vezették be a köpenyt!
he? "

az Ő utasítására ? gyökér...

parászta 2013.10.04. 11:58:33

Hoppácska Te véletlenűl nem egy proli ivadék vagy,aki örül,hogy már nem kell viselni a piros nyakkendőt?
Hogy bunkó vagy az biztos.

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 11:59:42

@Lamerdog:
" Ilyen fiatalon a bukott baloldalhoz csatlakozni nem tűnik túl nagy ötletnek!
De szerencsére a fiatalok többsége már Jobbikos! :)"
Ez a "bukott " baloldal fog 14 ' - től kormányozni !
Azért , mert ismersz két-három nácit , még nem a többség...

dr kíváncsivagyok 2013.10.04. 12:01:10

@notib:
"Azért annak is van valami diszkrét bája, hogy Deutch Tomika, a nemzet sötét barma, lebunkóz egy rektort... "

Ja,...Gigászok harca...

IIsten 2013.10.04. 12:01:44

@dr kíváncsivagyok:
mert most orbán, ill. hoffman utasitására történt?

pontosan azért irtam, amit irtam, hogy lássuk be, a miniszterelnöknek semmi köze ilyen ügyekhez. persze ezt nemigen fogja befogadni az agyad...

Pan Modry 2013.10.04. 12:03:00

@Muad\\\'Dib:

a cegeknel te alkalmazott vagy, az egyetemen a diak ugyfel. Nem hiszem hogy a te ceged az ugyfeleinek dress code-okat kuldene.

IIsten 2013.10.04. 12:08:45

@Pan Modry:
miért ne? vannak éttermek, szórakozóhelyek stb, ahova ügyfélként nem lehet akárhogy elmenni.
nem mondom, hogy egyetértek ezzel, sőt, de nem idióta érvekkel kell érvelni...

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.10.04. 12:14:08

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: "Mi köze van Orbánnak ehhez?"

Ő álmodja magát és országát vissza a Horthy-időkbe. Ő a karmester, a csicska rektor pedig a végrehajtó.

2013.10.04. 12:14:50

Rektor Úr, ezúton üzenem önnek, hogy egy hülye fasznak tetszik lenni.

alfa137 2013.10.04. 12:17:05

Itt az igazi gond (egyébként inkább tünet) valószínűleg az, hogy az öltözködési - ahogy más viselkedési - normáknak, szabályoknak is belülről kellene fakadnia.... Gondolok itt olyasmire például, hogy a hallgató a "- Hogyan kódolnánk C-ben ezt az algoritmust?" kérdésemre ne egy "- Fingom sincs." kiköpéssel reagáljon.....és a többi....a rektor próbálkozása valóban rendkívül szerencsétlen, de feltehetően nem minden okot nélkülöző. Bár nem tudom, mert nem ott dolgozom.... Ez az egész egyébként is csak tünet, mint annyi más dolog....a közös csak a forrás, az értékrend illetve annak hiánya... Tisztelet a kivételnek!

250130 2013.10.04. 12:17:12

@parászta: te szerencsétlen , milyen jó ízlés. Az egyetem csak egy kibaszott iskola. Nem a dress codetól fog ez a huszadrangú vidéki egyetemecske előrébb kerülni a rangsorban. Miért ne lehetne 40 fokba bemenni előadásra meg írásbeli vizsgára egy strandpapucsban meg rövidnadrágban, ha úgy érzi jól magát? Szóbelire még oké, hogy egy kicsit(!) elegánsabban felöltözik, bár ott is szigorúan csak a tudást kellene nézni. Ahhoz meg végképp semmi közük, hogy kinek milyen a haja, szakálla, körme. Ha majd a munkahelye megkövetel komolyabb öltözetet, akkor oda felöltözik, ha meg nem akar, keres olyat ahova nem kell.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.10.04. 12:18:22

@Lamerdog: "De szerencsére a fiatalok többsége már Jobbikos! :)"

Majd kinövik, nyugi. Lehet, hogy az ország addig még beledöglik egy esetleges Jobbik-kormányzásba, de saját hibájából tanul az ember...

Jock Ewing 2013.10.04. 12:18:50

Szörnyülködve látom, hogy Búzás Anna egy fufrus, nagyiruhás illető.

2013.10.04. 12:24:06

Az öltöny, kosztüm egy ódivatú felesleges baromság, de a strandpapucs, forrónaci, ujjatlan cuccok stb. (ellentétes pólus) azért nem valók egyetemi környezetbe (mármint kocsmába igen de órára vagy vizsgára nem nagyon).
Aki minimális szinten nem képes ilyesmit betartani az elmehetne pl pásztornak, ott az elvárások sokkal alacsonyabbak.

pafff 2013.10.04. 12:40:44

1.: bár nem kifejezetten kedvelem a nagyvezír kiépített rendszerét, nem értem, mi köze van ehhez neki, vagy hoffmanrózsának. ismerek olyan iskolát, ahol az mszp, vagy egyéb pártok regnálása alatt is egyenruha volt, így nekem ebből csak az jön le, hogy tádá: ez bizony pártfüggetlen dolog. max. a rektort lehet szidni, ha valami nem tetszik. lehet, hogy fideszes... nade ha nekem nem tetszik a cikkben egy mondat, dobjam az egész DK-t miatta?

2.: az az ottani egyetemisták szintjét mutatja, ha külön ki kell emelni, hogy pl. vizsgára illik kiöltözni.
ha meg nem jutott eszükbe eddig, hogy normálisan öltözzenek fel, akkor jó, hogy végre valaki megpróbálja megtanítani nekik.
(ettől függetlenül azért lehetne tenni bele egy kis lazítást, pl 40 fok esetére, de szerintem októberben nem kell ezen pörögni még 1000+ fordulattal)

a cikket erős túlzásnak érzem. bár nekem is elegem van a fideszből, ez most 'csak úgy' rájuk lett húzva. ha harcolni akar valaki orbánék ellen, ne az ő eszközeikkel tegye, mert akkor ugyanolyan, mint ők!
van annak ennél okosabb, őszintébb módja is.

Gribbin János 2013.10.04. 13:03:17

Nos, ennek a vidéki kis zseb-rektorocskának sikerült megpendítenie Vöcsök Rózsa lelkének legmélyebb ("keresztyéndemokrata") basszus húrjait. Az álomtitkár asszony mindenek feletti megelégedéssel olvashatta a rektori levelet, s lelkét nagy és emelkedett ihlet szállta meg. "Igen, ez az én emberem" - gondolhatja most magában. "Ő az, aki hathatós lépéseket tett az új, kapitalista embertípus megalkotása érdekében" véli ő.

Csakhogy a világ már rég elszaladt ezek mellett az avítt csontvázak mellett.

És tekintve, hogy Vöcsök Rózsa asszony helyzete a Nagy Magyar Oktatásügyben legalább is kérdéses, nekem azt hiszem sikerült megtalálnom számára a legmegfelelőbb megoldást. Kellene vennie egy térd alá érő, nyakig gombolt kék munkaköpenyt, derékban szorosan elkötve. Ezen kívül egy rózsaszín pomponos mamuszt (a gyengébbek kedvéért egy párat: balt és jobbat - vagy fordítva), piros alapon fehér pöttyös háromszög alakú fejkendőt, egy vödröt és egy felmosórongyot. Ezután elvonulhat a dunaszöllősi általános iskolába ellátni bizonyos szennyezésmentesítési feladatok ellátására hétköznapokon 18:00 és 22:00 óra között - hogy gyerekekkel véletlenül se találkozzon!

A rektorocska meg húzzon el a francba - igen a francba! (És akkor még finom és úrias voltam.)

djangyu 2013.10.04. 16:20:25

Sunáználak, Annácska, ahhoz talán még értesz. mert a kommunikációhoz nem - erre azt mondaná még az Avar is: "Kádárom, mi a szar ez?"

efi 2013.10.04. 17:35:10

@Muad\\\'Dib:
Biztos meg fog lepni, de nulla hatása van a cég teljesítményére.
Egyébként sem a "rengeteg cégről" beszéltem, hanem a sok okos kommentelőről.

Andor Hajnal 2013.10.04. 18:30:03

Nem lehet el felejteni a NŐI öltözködés sok színűségét, ami akár lehet határozott célú is!!!

Andor Hajnal 2013.10.04. 18:31:44

@djangyu: Enyhén szólva alpári komment!!!

polarb 2013.10.05. 14:16:07

Kíváncsivá tett Prof. Dr. Szávai Ferenc DSc rektor. Egy video köszöntőjét látva úgy tűnik, ő is rászorul némi instrukcióra, ami a megjelenését illeti,...amitől talán a megjelenése "rektorosabb" lenne, hiszen ennek a szerepnek kellene megfelelnie. Eléggé kiábrándító a nyakkendő csomója alatt kigombolt ingnyak, a felállva kigombolt zakó, amely alatt látszik a rövidre kötött nyakkendő, ráadásul a nyakkendő keskenyebbik része kilóg a nyakkendő felső része alól. Pohos-potrohos, a "termelékenységet" lépten-nyomon elegető párttitkár-TSZ elnökre emlékeztet inkább, aki éppen pártszemináriumot tart,... mint egyetemi rektorra.

Szerintem sem megjelenésében, sem beszédében, -ha még ez önkéntelen is- nem adja meg a tiszteletet sem az egyetemének, sem a hallgatóságának.

Szerintem nézzen először tükörbe, ... nézzen a diákokra,... emlékezzen tizenéves önmagára,...

aztán vonja vissza az egész álszent-ostoba rendeletét, mondván ezt elqu...m! Talán megbocsátják neki a diákok,hogy nem rektorhoz méltóan viselkedett,... ha nem így tesz, akkor marad az, aminek látszik,... egy "önértékelés-zavaros" óriáscsecsemőnek.

....bár szerintem rektor már sem így, sem úgy nem lesz,... legfeljebb papíron. :)

polarb 2013.10.05. 14:34:24

A kommenteket olvasva úgy látom páran csatlakoztak az egyre népesebb TAHÓ-Frakcióhoz! :)))

Jobb ha tőlem tudják a TAHÓ-frakciósok, hogy aki bunkón beszólogat a nőknek, azokról a nők pontosan tudják, hogy a "falkában" a sor végén állnak, így bármennyire is szeretnének a figyelem középpontjába kerülni a nőknél, a szép és okos nők soha nem fogják őket észre venni! ... még akkor sem, ha megszégyenültségüket bunkó beszólogatásokkal próbálják palástolnia nők előtt.

Kedves TAHÓ-frakció (szándékosan nem tisztelt TAHÓ-Frakció) ..."Hát így mennek itt a dolgok" (kacsintás)

parászta 2013.10.05. 20:55:09

@250130: Te idióta genetikai hulladék.Magad is belátod,hogy ha a munkahely megköveteli akkor rendesen felöltözik.A diáknak nem az iskola a munkahelye? A Rektor úr meg nem a fönöke?
Ilyen magadfajtáknak a kanász a főnöke és ostorral,kutyával nevelnek a jó modorra.A lekezelő szövegedből kitűnik,hogy egy pesti panelpatkány ivadék vagy.

2013.10.06. 11:40:28

@Hoppácska: melyik az az Oxfordi Egyetem?
süti beállítások módosítása