Ahogy végig nézem a statisztikákat arról, hogy mennyi nő van a Parlamentben a világ és az európai országokban, siralmas helyzetet látok. A 2013. szeptember 1-jén fennálló hivatalos statisztikák alapján Magyarország a 119. helyen áll ebben a rangsorban a női politikusok 8.8%-ával, míg a környező országok jóval leelőztek minket.

Szlovéniában 32,2%, Ausztriában 27,9%, Horvátországban 23,8% míg Szlovákiában 18,7% a nők aránya a Parlamentben. Sajnos majdnem ott tartunk, hogy egy lapon emlegetnek minket azokkal a kormányokkal, ahol egyetlen hölgy sem kapott miniszteri tárcát. Nálunk van egy, viszont Őt is csak a férjezett nevén ismerjük, és talán emlékszünk még arra is, hogy annak idején minden híradó arról szólt, hogy nem tudjuk a becsületes leánykori nevét egyetlen női miniszterünknek. 

A helyzet tehát több, mint botrányos. Ugyanis egy kormánynak és egy Parlamentnek a társadalom egészét kell képviselnie, nem csak a férfiak közösségét. A megdöbbentő adatok fényében kell tenni azért, hogy a társadalom 52%-át kitevő nőket ne egy 92%-ban férfiakból álló Parlament képviselje például olyan kérdésekben, mint a családon belüli erőszak.

Ha a friss adatokat vesszük, akkor különösen szembetűnő az esélyegyenlőség hiánya. A TÁRKI 2006-ban készült tanulmánya hosszasan elemzi a helyzetet, amely alapján láthatjuk, hogy az Európai Unió régóta foglalkozik a kérdéssel: a nők mennyire tudnak részt venni a döntéshozatalban.

Az 1997-es Amszterdami Szerződéssel bekerült az egyenlőség joga az EU közpolitikái közé. Az Európai Bizottság 2000 júniusában fogadott el először átfogó programot a nemek esélyegyenlőségéről a 2001–2005-ös időszakra a politika, a nyilvánosságra és a média területén.

A Bizottság ezt magára nézve is alkalmazta, amikor 2000. június 19-i döntésével kimondta: egyik nemnek sem lehet kevesebb, mint 40%-os aránya egyik bizottságában vagy szakértői csoportjában sem. Ezt követően elfogadtak egy Akció Programot is, melynek fő gondolata, hogy a döntések minden szintjén és szakaszában mérlegelni kell azok nőkre gyakorolt hatásait. 

Magyarországon nincs nagy hagyománya az ilyen kérdéseket firtató vitáknak, amelynek oka, hogy hazánkban a napi politikát a pártok és a személyek közti konfliktusok uralják, ami mellett az esélyegyenlőség kérdése már nem is kerül napirendre.

Pedig a nők sok kérdésben máshogy döntenek, mint a férfiak. Talán nagyobb empátiával, érzékenységgel! Ha több nő jutna döntéshozó helyzetbe, ezt is kipróbálhatnánk.

Nem állítom, hogy ilyenek a férfiak, sőt, de nem segíti a nők esélyegyenlőségét, hogy egyre több, a nőket sértő, alázó megnyilvánulás az országgyűlésben, amelyet Kövér házelnök nem tart olyan „nagy ügynek”. Ezekből a hírhedt beszólásokból szemezgettem.

2011. március: Tasó László (Fidesz) az akkor még LMP-s Szabó Tímeának:„Mit pofázol bele, kisanyám?”

2012. szeptember: Varga István:„Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.

2013. július: Mindannyian emlékszünk az esetre, amikor Balogh József Fideszes képviselő felesége súlyos sérülésekkel kórházba került, mire Balogh azt mondta: nem emlékszik arra, hogy megverte volna a feleségét. Valószínű, hogy élettársa átesett a vak komondorjukon, és úgy szerezte a sérülést.

2013. szeptember: Illés Zoltán vérlázító reakciója Szél Bernadett napirend előtti kérdésére: „Mosolyogva kell visszautasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön itt elmondott az elmúlt öt percben.

Attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos.

Tisztelt képviselőa... Dehogy tisztelt! Kedves képviselőasszony!

Nem nyalás a részemről, ott voltam, megéltem, megtapasztaltam, le a kalappal azon intézkedések sorozata kapcsán, amiket megtett [Orbán Viktor].

A miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára!

Nem a ruha teszi az embert, s attól, hogy ön pólóban beszél, még nem környezetvédő. Gyalázat! Ön nem környezetvédő!” Természetesen az esetet nem követte súlyos bocsánatkérés, ugyanis a képviselő egy SMS-ben követte meg az LMP-s kéviselőnőt.

2013. szeptember: A hírek szerint Tasó László újfent nem bírja visszafogni magát, amikor Ertsey Katalin szerint Szél Bernadett felszólalásának végén, annak utolsó mondatára , miszerint „Önök először ütnek, aztán kérdeznek!” azt találta mondani, „csak Téged”.

A leundorítobb tahóság Tasótól csak ezt követően történt, aki mára már törölt Facebook-postján gyakorlatilag a képviselőnőket hibáztatja Fideszes politikusok sorozatos bunkóságaiért. Eszerint „A Magyar Parlament falai között egyre gyakrabban vagyunk tanúi annak, hogy képviselő hölgyek szándékosan provokálják a kormányzó többséget. Nem csak mondanivalójuk irányul arra, hogy minősítve politikustársaikat, éppen az aktuális ügyekhez kötve alázzák a hallgatóságot mindaddig, ameddig valaki “be nem szól”! Ha ez megtörténik, akkor mellé alkalmanként, mint ahogyan most is, hazudnak valamit izgalmasat, és az érdekes módon azonnal megjelenik az Indexen!”

Tipikis reakció… Nem az a gyalázatos ahogyan ők megnyilvánulnak, hanem az, ahogyan a megtámadott viselkedik. Remélem, jövőre már olyan kormánya lesz Magyarországnak, amelyik tisztességesen bánik a nőkkel.

„Bármely nő, aki érti a háztartásvezetés gondjait, közelebb áll ahhoz, hogy megértse egy ország irányításának gondjait." (1979)  (Margaret Thatcher)

„Ha azt akarod, hogy beszéljenek valamiről, kérj meg rá egy férfit... ha azt, hogy valamit megcsináljanak, akkor egy nőt.”( Margaret Thatcher)

A poszt nem arról szól, hogy a nők legyenek férfiellenesek. Férfiak, apák, nagypapák nélkül nincsenek Nők, anyák, nagymamák sem.

Jó lenne, ha ezt minél többen megértenék. Nem csak kvóták, törvények noszogatásával, hanem belülről, lélekből is.

A bejegyzés trackback címe:

https://buzasanna.blog.hu/api/trackback/id/tr705540727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Körút Margit 2013.10.15. 14:51:45

Kisnyuszi, szólj a sztájlisztodnak: túl erős a sminked!

Jock Ewing 2013.11.20. 11:43:47

@Körút Margit:

Lópofájúkámból ez volt a max, amit ki tudtak hozni.
süti beállítások módosítása